Bátyám... 7

Ebben a történetben szerepel egy döbbent szemlélő, egy fiába örökké szerelmes Anya, és hősünk, aki éppen készül menni elfele és valószínűleg rendkívüli késésben van, de szokásához híven majd szét veti az energia. Ennek (meg az elbűvölő jellemének) is köszönhető, hogy gondolkodás és cenzúra nélkül kimondja ami éppen eszébe jut.

Amikor a szobámban lévő banánfa termőre fordult, csináltam a facebook-on egy listát, amiben mindazok szerepeltek, akiket úgy gondoltam érdekelhetnek ezek a képsorok, hiszen nem mindennapi eset, ha egy keleti fekvésű kis szobában egy csupán vízzel táplált plafonig érő "törpe banán" márkájú növényke ilyesmit produkál. Szóval a "Banán figyelők" kis csapata velem együtt élhette át ezt a hétköznapi csodát.

Édesanyám éppen a konyhában sürgött- forgott és az érlelődő banánkákról beszélgettünk, míg a bátyám a lakásban le-föl rohangászott hosszú léptekkel. Az Anyai génekben alaposan bekódolt örök szerelem fékevesztett optimizmusában indokolatlan hangerővel a következő mondat hangzott el a konyhában:

-Viola! A Bencét is tedd be banán figyelőnek!- ekkor a Bátyó elhaladt mellettünk és hadarva, mély hangján közölte:

-Szarok a banánra!

- Hogy beszélsz fiam! Nem szégyenled magad?! Egy hét szobafogság!- mondta volna minden normális, tekintély- elvű szülő, csakhogy az enyém szerencsére nem ilyen, ezért a valódi válasz ez volt:

-Tök jó, mert AZ még trágyázza is!

Bátyám... 6

Bátyó mindig ad gazdasági tanácsokat a család tagjainak. Rá lehet számítani ha el szeretnéd költeni a pénzedet... mert ő ilyen. Ott segít, ahol tud. Ha akarod, ha nem. Mint akkor, amikor megtudta hogy mibe kerül a tibeti hangtál amit venni készültünk.

- Mennyi a hangtál??? Adjátok azt a pénzt inkább Nekem!!! Ennyiből egy egész hangrendszert veszek!- mondta.

Csak tudnám minek ide hangrendszer, amikor annyi hangfal van itthon! 2,3 négyzetméterre jut egy! Nooormális???

Bátyám... 5

-Bence! Tegyél be valami pörgős zenét nekem a takarításhoz!
-NEM! Minek?!
-Mert ha te nem, akkor majd ÉN!

Erre vad metál-zene csendül fel a bátyó szobájából... és én már bánom, hogy kinyitottam a szám!

Az UFO

Egy este, az egyik szórakozóhelyen táncoltunk a barátnőmmel, hát... jó zenére jól, rossz zenére rosszul, ez nem rajtunk múlott.

Észrevettem, hogy egy srác figyel a bárpulttól (jóképű, kb. 25). Ezt a figyelést nyomatékosította azzal, hogy mint Barney Stinson szokta, két ujjával a saját szemére, majd rám mutatott (láátlak tééégeeed).

Amint pihenésképpen leültem egy picit odasietett hozzám, majd így szólt:

-Csak ezt akarom...- majd nagyon közel hajolt hozzám és...

Most azt hiszi a kedves olvasó, hogy valami forró csókjelenet következett igaz?? Hát NEM!

...szorosan odatapasztotta az orrát a nyakam bal feléhez és alaposan megszagolt!

Majd így bókolt, (vagy a fene tudja bók volt-e):

- Figyeltelek, és láttam, hogy nem vagy normális. Úgy értem... látszik, hogy neked valami fejben nagyon nincs rendben. De nekem ez tetszik!

Ezúton szeretném közölni minden köztünk lakozó földönkívülivel, hogy az ilyen megjegyzéseket inkább a 3. randin túlra tartogassák! Bár be kell valljam, emlékezetes volt a figura...

Látszik, hogy a szórakozóhelyekre nincs kiírva: "Idegeneknek belépni tilos!"

(Re)Produkció

Ha valamit nem veszünk természetesnek, az hirtelen humorforrássá válhat, mint például az, amikor jó alaposan megnézzük a családunkat. Úgy értem a közeli hozzátartozók küllemét. Itt van például a Bátyám, aki szerencséjére legnagyobb részben Apámra ütött (ami ügyes húzás volt a részéről valljuk be, hiszen a másik lehetőség Anya lett volna) és itt vagyok én, aki szintén jól választott, hiszen állítólag olyan vagyok, mint a "fiatal Magdika"(aki akkoriban hosszútáv futó volt, szóval ez nagyon hízelgő rám nézve). Persze ezek a dolgok az időseket szórakoztatják a legjobban, mert ők mind a kettőt látták.

Azonban hasonlóságnak voltak sokkoló pillanatai is: például akkor, amikor mindenki ugyanahhoz a fodrászhoz ment, és egyforma frizkója lett a Nagyinak, Anyának és nekem is. Az előbbi kettő jól szórakozott, míg én döbbenten néztem a megelevenedett jövőm.

De az élet talányos is tud lenni (hogy ne unatkozzunk). Itt van például az a tény, hogy az eredeti Magdika egy dologban eltér alkatilag tőlem: a hátsója egész más... Ezt persze tényként fogadtuk el, hisz mit lehetne tenni. Oda más génjei jutottak...(Apáé???)

Aztán eljött a nap, és vele az igazság pillanata, amit Anya később így írt körül  barátnőjének:

-A múlt héten, amikor együtt mentünk vásárolni a Family-be láttam, hogy a saját fenekem megy előttem!- mondta túláradó örömmel.

Azt gondolom, az ilyen pillanatokért biztosan megéri szülőnek lenni!

Hogy mi változott?

Megtanultam "feneket hegyezni".

Zumbaaaaa! Szeretlek!

Bátyám... 4

Ez egy régi történet (oké, egy éves), amiben a technológiai analfabéta és az ő ellentéte beszélget egymással. Az ilyenek mindig rövidek, csattanósak és tartalmasak. Talán több kéne belőlük...

Szóval vettünk egy új TV-t. Olyan laposat, hogy a mögötte lévő kihasználatlan hely szabadabban gyűjthesse a port! Hozzá nem értésem hamar kiütközött, amikor elhatároztam, hogy most megnézem rajta az Avatart 3D-ben! Lelkesen be is ültem a képernyő elé papírszemüvegben. Mivel láttam, hogy korábban drága Bátyám is próbálkozott számítógépes játékokat játszani ezen keresztül, úgy véltem ez filmeknél is érdemes kipróbálni.

Az ilyen kulcsfontosságú pillanatokra van a Bátyó beprogramozva, aki arra ténfergett és amikor meglátott abban a papírszemüvegben, (ami formatervezésében és színösszeállításában minden sztájlisztot szívrohamba kergetne) bujkáló mosollyal megkérdezte (kedvesen, hogy meg ne bántson):

- Te mi a fenét csinálsz??

-Megnézem az Avatart 3D-ben! Te, ebben a szemüvegben lehet 3D-ben nézni?- és ekkor érkezett a jó tanács ami megváltoztatta az életemet mivel egy létfontosságú felismeréshez vezetett el.

-Vedd le a szemüveget, és MINDENT 3D-ben fogsz látni!

Milyen igaz! Az egész életünk IMAX 3D-ben éljük! Ha van valami, amit minden nap értékelhetünk az az, hogy nem születtünk rajzfilmfigurának. Bár annak is meg lennének a maga előnyei...

Mr Realitás

Ez a történet, egy olyan lényről szól, aki egyre inkább megszállja az embereket. De alattomosan, észrevétlenül hódít, ahogy telik az idő és Felnőtté tesz bennünket. És nem elég neki az az egy, mert akit megszállt, abból kiszól váratlanul, ezzel összetörve szép, gyermeki ábrándokat, hogy végül a gyanútlanul növekedő ifjúságban is fokozatosan teret hódítson.

Kisgyermek koromban, szívesen meséltem magának a fűrészporos tapéta formáiból mesét, mielőtt elaludtam. Mindenféle figurát beléjük láttam, nagyon könnyen. Később pedig, 13-14 évesen elkezdtem ódákat zengeni (csak papíron zengtem!) arról, hogy milyen gyönyörű a telihold fénye,  a viharos ég, vagy hogy milyen az a "romantikus életérzés"...

Aztán egy éjjelen meghallottam Őt és azonnal mítoszt kreáltam köré! Az éjszaka csöndjében... egy csodás tiszta hang! Egyetlen madáré, ami vízhangzik a házak között! A Holdbéli Madár! Igen! Ez lesz a neve! És a hangjától most úgy érzem... hogy egy tó partján lévő faházikó ágyában fekszem, ami mellett egy fa áll, rajta a madár, aki csak nekem énekel!

Meséltem erről Anyának is. Sőt! Meg is mutattam neki a hangot. Aztán, egy napon hármasban, vagyis én és az ősök ballagtunk hazafelé, amikor a nap már lemenőben volt és Anya mondta:

-Hallod a Holdbéli Madarat?
-Igen...- mondom én, elfelhősödött áhítatos gyermeki képet vágva. DE erre megszólalt mellettem dörgő hangján Mr Realitás:

-Az nem holdbéli madár, hanem egy RIGÓ!


Valamivel később, az egyik tanárom, aki Pestről járt le tanítani (Ági néni, az egyik szakmai tanárom) olvadozva mesélte, hogy hallott az ablaka mellett szólni éjjel egy gyönyörű madárhangot. Láttam, hogy teljesen oda van érte. Mondtam is neki:

-Az csak egy rigó...

A DILEMMA

Történt egyszer, hogy a jó kis vízszűrős kancsóhoz való filter elfogyott otthon. A nagy áruházban meg nem volt a kancsóval márka-azonos, csak egy másik, bár a doboz ígérte, hogy "Jó leszek én is higgye el kedves Magda..."

De mégis, néha az ember hajlamos olyan szinten belegabajodni valami apróságba, mint drága jó Édesanyám, aki fogát összeszorítva állt bizalmatlanul a bontatlan szűrővel a kezében, amit próbált becsomagolva beleerőltetni a kancsóba. "- Mert ha kibontom, akkor már nem tudom visszavinni és 1300Ft volt!" Persze nem ment bele, mert a naiv formatervezők ezzel az esettel nem számoltak...

Ekkor már úgy éreztem muszáj vergődő szerettem segítségére sietnem és a következőt mondani (nagyon büszke vagyok erre a mondatra, bár Osho-tól van):

-Anya! Szerintem bontsd ki! "ÉLJ VESZÉLYESEN!"

Tudni kell kit mivel lehet kimozdítani ha magába bonyolódik.

De az is tény, hogy aki él, bátran él. :)

Bátyám... 3

Mivel a nappali nagy fekete asztalán dolgozom általában, ezért az nem éppen az a hely, ahol mindig egy gyönyörű fehér abroszon a vázában friss rózsacsokor áll (bár előbbire meglenne a lehetőség), hanem inkább olyasmi, amin mondjuk úgy, művészi rendetlenség van.

Anyának szülinapja volt, és miután már mind megajándékoztuk és a bátyó is arra járt hogy ezt tegye, megkérdezte:

-Anya! Többiektől mit kaptál?
-Ott van az asztalon...
- EZT a K.....NAGY KUPIT AMIT A VIOLA CSINÁLT???

Külön állatfajta

Jó pár éve már, hogy először önként vállaltam a "fellépést" az emberek előtt. Hogy miként? Élőben megtekinthették (3D-ben, ha úgy tetszik) hogy hogyan kell selymet festeni. Idővel óhatatlanul eljön számomra az a pillanat, amikor kívülről tekintek egy ismétlődő szituációra. A sok év és a sok egyforma és különös kérdés után amit közben feltettek nekem, csak egyvalamire tudtam gondolni. Olyan, mintha az állatkert számomra szokatlan nézőpontjából figyelnék. Vagyis inkább emberkert ez. De nem panaszként írom ezt. Mindig érdekes élmény volt. Örökké változó. Már vagy másfél éve feszített az a poén, amit a 2012-es Nádasdy Fesztiválon a fenti gondolat kapcsán elsütöttem:

A feliratom nagy sikert aratott! Ezt a gondolatot tovább szeretném vinni, ezért megalkottam egy az állatkerthez hasonlatos irományt, mely a "Vadon élő selyemfestőkről" szól:

"Leggyakoribb előfordulási helyük kis városokban, elvegyülve a becsületesen dolgozó emberek között és néha a profi vásározók közelében. Általában négy fal közt érzik jól magukat, nem szeretnek túrázni, és a szabadban való festés sem túlzottan való nekik, de éppen ezért felnéznek az impresszionistákra, akik elszántan, küzdve az elemekkel, mindig kint alkottak. 

Fejszőrzetük általában hosszú, mellső végtagjaik NEM végződnek műanyagokban, viszont a bőrük itt-ott a festék révén különböző színekben pompázik, mely nem segíti a társadalomban való szolid elvegyülést. Főleg akkor nem, ha busszal kívánnak utazni és mohazöld kézzel kénytelenek a bérletüket felmutatni.

A régebbi korokban csak idős selyemfestők voltak. Olybá tűnhetett, hogy eleve öregen születnek, de a 21. század egyik csodájaként megjelentek egészen fiatal példányok is. Ezen személyek mindegyikénél a DNS-ben " fanatikus festői" géneket mutattak ki, melyre jellemző a szivárvány tiszta színeinek szeretete. 

Kedvenc ételeik között szerepel a palacsinta, túrógombóc, bundás husi (krumplival és kovászos uborkával)... és a FÉNY. Pontosabban a természetes napfény, nem az a folyékony másik!Tiszta, szűrt csapvizet isznak, általában 24-26 Celsius fokon érzik jól magukat. 

Békés, türelmes emberfajta ez. De attól még nem érdemes packázni velük!

Ja! És szívesen pózolnak héjasassal, amikor csak tehetik, ahogy azt az alábbi példa is mutatja.

Remélem sikerült széles körű tájékoztatást nyújtanom erről az emberfajtáról!
Nem harap..."

Bátyám... 2

Tegnap elszaladtam a postára. Csak úgy kimentem az ajtón. Anya és a Bence volt még itthon, de egyiküknek sem tűnt fel, hogy elhagytam a lakást. Amikor bejöttem a bejárati ajtón, a Bátyám pont arra járt, ezért Anya a konyhából kiszólt neki, hogy "Ki jött?"
Válasz: "A Viola."
Anya: " De hát ő el sem mert itthonról..."
Bátyó: " Baszki! AZ probléma! Akkor már KETTEN vannak!!!

Lazák az agyam húrjai

Minden szót lehet másként értelmezni. Kezdjünk hát hozzá! Remek móka lesz!

Kullancs. Kullancs... KÚLlancs. KULLANCS!

Honnan kaphatta ez az állatka a nevét? Kössük szituációhoz. Általában az emberi elmének támpontok kellenek, hát én találtam egyet. Tegyük fel, hogy az erdőben sétálva meglátunk a bokrok között egy guggoló embert, és felgyülemlett jó szándékunkat ki szeretnénk tölteni rajta, tehát így szólunk: 

-Hé haver! Ne oda KULLANTS! Látok egy erdei fabudit kb 50 m-rel odébb és nagyon szimpatikus helynek tűnik!

Talán onnan származik ez a gonosz kifejezés (állati nézőpontból nézve lássuk be, nem túl hízelgő) hogy szegény kullancs sokszor pórul járt az erdőben.

A másik érdekesség, a hasonló hangzású szavak- kifejezések titkos, tudat alatti összekapcsolódásából származik. Az, hogy a hepi bördzdéj- nek mi köze van a madarakhoz, számomra örök rejtély marad. Nyitott vagyok bármilyen magyarázatra.

Tanultam a hungaropesszimizmusról az egyetemen, nyelvi kommunikáció órán. Nagyon szerettem ezt a kurzust és benne ezt a részt különösen érdekesnek találtam, mely szerint a magyarok irigységfélők, és emiatt akkor is hajlamosak panaszkodni, amikor nincs is rá túl nyomós okuk. Ehhez lehet köze a KATASZTRÓFA VÉDELEM kifejezésnek, ami arra enged következtetni hogy mi magyarok nem igazán teszünk erőfeszítéseket arra, hogy megelőzzük a katasztrófákat. VISZONT, ha már úgyis létrejöttek, megvédjük őket, nehogy valaki kárt tegyen valaki bennük! 

Van még egy talány a tarsolyomban: 

MI lehet a TUNIKA szó nem becézett formája??? 

TUNI...TÚNI? 

Vagy mi?
Ráadásul ez a leghosszabb felsőruházat amit a nők hordanak manapság. Akkor minek a KA?? Mikka?

Mi van a halakkal??

Tudtad azt, ha függőlegesen nézel egy halat, akkor a formája kísértetiesen hasonlít egy estélyi ruhára? Én is akkor jöttem rá, amikor a Búvár zsebkönyv egyik példányát nézegettem, és csodáltam a halak sokféle színét és formáját. Ezen az elgondoláson alapul ez a munkám. Ugyan egy fiktív halat ábrázol, ami egy nem fiktív halon van. Azért nem fiktív, mert én a halak csillagjegyében születtem.

Eszedbe jutott már valaha, hányszor öltözik egy nő élete során halnak, úgy hogy nem is tud róla? Bálokon, esküvőkön. Talán ezért van, mert a férfiak szeretnek horgászni.  És tudat alatt, mi nők halnak öltözünk, hogy kifoghassanak minket. Pihent vagyok?

Boltunk

Ahol a munkáimat élőben látni lehet, koncentráltan egy helyen, az egy nagyon régi üzlet. 19 éve van Sárváron töretlenül ugyanott, ami manapság szerintem nagy szó. Ez a Viola Virág- Ajándék bolt, ami a Rákóczi út 11 alatt található. Sajnos utcatábla nincsen, de a google ismeri a helyet. A Danubius hotel mellett van, az arborétum után, ahogy megyünk a fürdő felé a vár irányából, balra nyíló kis utcában, a Lidl után.

Érdemes benézni, mert rengeteg egyedi selyemkendő van ott. De részt veszünk a 2012-es Nádasdy fesztiválon is, és a Művészetek Utcájában a Savaria karneválon.

Bátyám...

Ő az a személy, aki születésem óta színesíti az életem. Úgy is mondhatnám "Boldogít" és az alábbi szituáció le is írja, hogy miképpen.

Első ránézésre furcsának tűnhet a látvány, amikor állok a fürdőszobában egy UV lámpával a kezemben. mellettem a fehér különös a fogason rikítóan ragyog, miközben én kisebb világító tárgyak fölé hajolok a fényképezőgéppel a kezemben. Ezt látta az Andris, amikor éppen távozni készült (ő a Bátyó haverja) és Anyám sietve kezdte neki magyarázni tevékenységem okát:

-A Viola egy netes webshopra készíti ezeket a képeket: a meskára. Ez egy olyan hely, ahová fel lehet tölteni kézzel készült egyedi munkákat és el lehet adni- magyarázta.

-Tényleg? Ilyen van? - kezdett volna csodálkozni rajta az Andris, mire a bátyám a dolog fennköltségét megtörve, a beszélgetést meggyilkolva- rövidre zárva- és 6 méter mélyre elásva a következőt mondta.

- Ja! Van! A SEMMIREKELLŐ.HU!


Nincs szebb és őszintébb dolog a világon, mint a testvéri szeretet...

Itt van az emlegetett oldal:

http://www.meska.hu/Shop/index/2362

Lehulló Csodák

Láttam egy hulló-csillagot. Nem kerestem, ő talált meg. Csak felpillantottam és azonnal ott volt, fénycsíkot húzva az égen. Számomra is váratlan erővel mozgásba lendült a szívem...rákiáltottam gondolatban leghőbb vágyamat... aztán azon tűnődtem, vajon látta e más is a csillagom. Kik kérhettek tőle és miket? Pénzt? Autót? Házat? Társat? Valódi, igaz szerelmet? Ha két ember látja ugyanazt a csillagot, ugyanazt kívánja (egy társat), megtalálják e egymást az erős vágy kinyilvánításának ereje által?

Mire jó ez a körítés az égen elégő pillanatnyi tünemények körül? A válasz egyszerű. Az ember bármennyire is vágyik dolgokra, megesik, hogy ritkán vallja be leghőbb vágyát saját magának. Talán mert számára a beteljesülés akkora csoda lenne, hogy még gondolni sem mer rá, nehogy csalódjon. Senki sem szeret csalódni.

De ekkor jön a hullócsillag és kicsalja belőlünk legnagyobb pillanatnyi álmunkat a meglepetés erejével. Figyeljünk rá, mit gondolunk ekkor, mert sokat elárulhat számunkra magunkról és átformálhatja céljainkat. Mert a hétköznapokban hajalmosak vagyunk magunkat becsapni. Mondjuk azt hisszük, hogy több pénzre vágyunk, és azért dolgozunk, hogy aztán megvehessük belőle "legnagyobb álmunkat", ám ekkor a csillag rádöbbenthet, hogy nem ez a legfontosabb számunkra és inkább valami olyasmit keresünk, amit nem lehet pénzen megvenni. Manapság nem titok, hogy az életünk célja nem az, hogy minél több anyagi javat halmozzunk fel, hiszen azokat úgysem vihetjük magunkkal innen.

De akkor mi az amit igen? A tapasztalatainkat, az élményeinket igen. Azokkal adunk valamit az univerzumnak és magunknak is. Formáljuk azt velük, és az formál minket is. Mondják, hogy "Aki él, bátran él." Mint egy titkos kód, bennünk van az, amit vállaltunk hogy megtegyünk az életben. A vágyaink súgják meg a válaszokat, és ha azokra nem hallgatunk, a hullócsillagok szembesítenek velük. És ezután csak rajtunk áll, hogy van e merszünk követni azokat. Ha igen, nagy jutalomban lesz részünk. Mert az Utunkon járni minden pillanatban nem jelent mást, mint valódi, tartalmas boldogságot.

Kövek a zsebben

A gátlások, félelmek és elfojtások olyanok, mint a kövek a zsebben.Az ember egy tó sötét fenekén ül teli zsebekkel, látja a fényt; de mivel úgy megszokta már a környezetét, maradna még, de menne is már.

Aztán arra gondol, hogy úgy felemelheti magát, ha kidobja a köveket. Van, aki ilyenkor két kézzel szórni is kezdi és örvend, hogy az elmélete a gyakorlatban is jól működik. De van olyan is, aki ragaszkodik a súlyokhoz és kételkedik a felemelkedés értelmében, vagy egy jobb világ létezésében. Ö zavarodottan nézi, mit csinálnak mások, és rémülten látja, hogy tűnnek el a szeme előle ez előbb említett "őrültek". Gondolja is, hogy jobb ha nem kockáztat.

Az Út ugyanaz. A Cél egy. Aki bátor, az idővel előbukkan a felszínen, és amikor a sugárzó napsütésben körülnéz, egy másik világ partjait pillantja meg, ami hasonlít ugyan a lentihez, de lényegében mégis inkább az ellentéte annak, mert szikrázóbb, színesebb és sokkal vidámabb. Ezért még erősebben hívja magához őt, aki elengedi az utolsó súlyt és ezzel elhagyja a múltját. Az új világból visszanézve látja csupán, hogy zárt akvárium volt, a Valóság gyatra mása csupán, ahol eddig élt és már azt is tudja, hogy soha nem fog visszatérni oda.

-Nem kár érte- gondolja. Majd kíváncsian, izgatottan és reménytelien nekiindul, hogy jobban megismerje ezt a varázslatos, új Világot.

Viccem

Egy pihent agyú (=kreatív) és egy normál agyú ember beszélget reggelizés közben:

-Szerinted mit jelent az, hogy brekföszt?
-Reggeli.
-Úgy értem mit jelentene szabad fordításban? Mire gondolnál, ha most hallanád először?
-...nem tudom.
-Dehogyisnem! Csak gondolj bele jobban!
-Mondd inkább!
-Olyan magyarosan! Parasztosan...! Fonetikusan!
- ....!?
-Levelibéka fesztivál!
-Nekem ehhez még korán van.
- Ehhez neked soha nem lesz elég későn.

Állat-barátság

Mért vagyunk képesek jobban szeretni egy állatot, mint egy embert? Mármint valódi állat-állatra gondolok. Nem az ember egy másik megnyilvánulásra.:) Szóval szerinted mért van az, hogy az első pillanattól kezdve szeretettel figyeljük. Pedig nem tudjuk, hogy ki ő. Talán, mert nem egészen értjük a nyelvét, jobban odafigyelünk rá. Az ember ott téved el, hogy azt hiszi, egy nyelvet beszél a másikkal. Ezért nem figyel oda eléggé, és ezért alakít ki téves képet róla. Mert „nem lehet olyan korsóba tölteni, ami már tele van.” Így értjük félre egymást és nem találkozunk igazán sohasem.

Egy állat, egy „kedves kis dög” hamarabb megszelídít minket, mint mi őt. Talán azért, mert neki nem célja ez. Az ember mindig el akar érni a tetteivel valamit. Makacsul él benne egy kép, hogy hogyan kell a dolgoknak lezajlania. És csalódik, ha nem úgy lesz. Pedig soha nem lesz úgy. Mert szerencsére, nem az elme álmát álmodjuk a valóságunkban. Vagyis de. De ha odafigyelünk… nem.

Persze, ha minderre valóban ráébredünk, még az is kevés, mert mernünk kell kinyitni magunkat és megosztani belső kincseinket a másikkal. Ehhez vállalni kell, a félreértés veszélyét. Ráadásul a másik félnek is ugyanitt kell tartania az akadálytalan kommunikációhoz.

Ki kell üríteni a korsót! Tudnunk kell, hogy nem tudunk semmit. Barátunkat mindig úgy kell figyelnünk, mint egy új házi-kedvencet, hogy valóban megértsük azt, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Mert bár anyanyelvünk gazdag, sosem lehet elég szava a jelen pillanatra.

Nem elég, ha két magyar találkozik és beszélget. Valódi figyelem és lélek-hasonlóság is kell hozzá hogy megértsék egymást. Szóval sok-mindennek kell együtt állnia. De legalább lehetséges.

Őszinte marketing selyem- dolgaimhoz

Nézd! Ezek itt mind valódi selyemsálak! Mivel manapság (a reklámokból kiindulva) MINDEN  varázslatos, csodás és intelligens, ezért én veszem a bátorságot és őszinte leszek inkább.

Ezek itt selyemsálak. Attól még, hogy a nyakadba teszed, nem tudsz majd kínaiul és a fogaid sem lesznek fehérebbek tőle. Nem nyerheted meg vele az X faktort sem és egyéb hihetetlen trükköt sem fogsz tudni. Nem arra van kitalálva. Csak ékesíti az öltözetet.

Kézzel festettek, ez igaz. Egyediek is, ez is igaz. A selyem remek anyag (persze nem miattam,hanem  a hernyó miatt), mert vékony, puha, és kellemesen meleg. Ráadásul természetes. Nem kutyultak bele semmit, mert egyszerűen úgy jó, ahogy van. Erre a tökéletességre igyekeztem ráfejelni a mintáimmal, egyedi technikámmal. Utóbbival nem hencegni akarok, ugyanis ezt bárki, tőlem függetlenül is kiötölheti. Persze nagyobb az esélye rá azoknak, akik foglalkoznak az eredeti technikával.

Szóval a selyem az selyem. Remélem még nem törölték el az ly-t! Utána másképp fog hangzani talán, de ez a lényege nem változtat...

Az a célom, minden alkotásommal, hogy a szépet szaporítsam a világban. Nem hinném, hogy a rossz dolgok hangsúlyozása (mint művész) az én feladatom lenne. Abból van elég. Csak szeretném, ha a kendőim boldogságot lopnának a hétköznapjaidba.

Öltözködési stílus

Egy pályázat alkalmával találtam szemben magam a kérdéssel: Milyen az öltözködési stílusod? Pffff...! Ezen még SOHA az életben nem gondolkoztam! Sokat izzadtam a válasszal, kutattam az emlékeimben és végül a következő sorokat írtam:

Az embernek vannak izgalmas öltözködési korszakai. Ezeket befolyásolja az életkora, benső világának milyensége, meg Freud tudja még mennyi minden!

Annyit biztosan tudok magamról, hogy soha nem riadtam vissza a színektől. Ez a tulajdonságom kamasz koromban volt a tetőpontján, amikor a művészeti szakközépbe jártam, ahol mindenkinek nagyon eltérő, egyéni stílusa volt. Mentségemre szóljon, hogy akkor erősen hatott rám a környezet. Olyannyira, hogy egyik nap, amikor a buszmegálló és az otthonom közti távot tettem meg, egy szörnyen neveletlen és rendkívül veszedelmes véreb (vagyis egy tacskó) dühödten ugatva követett, majdnem hazáig. Na azt a bordó alapon tarka mintás nadrágot,  amibe oldalt répa piros anyag volt beledolgozva (torreádorok megirigyelték volna az árnyalatot) soha többet nem vettem fel. Bár a Művészetiben rendjén volt, de a világ minden egyéb pontján erős szemkáprázást, szédülést és vad érzelmeket váltott volna (és váltott is) ki.

Jelenlegi stílusom úgy tudod jól elképzelni, ha gyököt vonsz kétszer a fenti történetből. Ugyanis idővel rájöttem, ha a suliban mindenki ki akar tűnni azzal, hogy furcsán néz ki, akkor az a leg feltűnőbb, aki ehhez képest „normálisan” öltözködik.  Így egyszerűsödött le a stílusom, de továbbra is előnyben vannak nálam, az elegánsan extrém szabású, színes ruhák. Bár több lenne belőlük!