Ha valamit nem veszünk természetesnek, az hirtelen humorforrássá válhat, mint például az, amikor jó alaposan megnézzük a családunkat. Úgy értem a közeli hozzátartozók küllemét. Itt van például a Bátyám, aki szerencséjére legnagyobb részben Apámra ütött (ami ügyes húzás volt a részéről valljuk be, hiszen a másik lehetőség Anya lett volna) és itt vagyok én, aki szintén jól választott, hiszen állítólag olyan vagyok, mint a "fiatal Magdika"(aki akkoriban hosszútáv futó volt, szóval ez nagyon hízelgő rám nézve). Persze ezek a dolgok az időseket szórakoztatják a legjobban, mert ők mind a kettőt látták.
Azonban hasonlóságnak voltak sokkoló pillanatai is: például akkor, amikor mindenki ugyanahhoz a fodrászhoz ment, és egyforma frizkója lett a Nagyinak, Anyának és nekem is. Az előbbi kettő jól szórakozott, míg én döbbenten néztem a megelevenedett jövőm.
De az élet talányos is tud lenni (hogy ne unatkozzunk). Itt van például az a tény, hogy az eredeti Magdika egy dologban eltér alkatilag tőlem: a hátsója egész más... Ezt persze tényként fogadtuk el, hisz mit lehetne tenni. Oda más génjei jutottak...(Apáé???)
Aztán eljött a nap, és vele az igazság pillanata, amit Anya később így írt körül barátnőjének:
-A múlt héten, amikor együtt mentünk vásárolni a Family-be láttam, hogy a saját fenekem megy előttem!- mondta túláradó örömmel.
Azt gondolom, az ilyen pillanatokért biztosan megéri szülőnek lenni!
Hogy mi változott?
Megtanultam "feneket hegyezni".
Zumbaaaaa! Szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése