2011. december 9., péntek

Viola Silk

Követője voltál a Szívek szállodája (Gilmore girls) című sorozatnak? Ha igen, érteni fogod azt, amit most írok. A Viola Silk nem csupán egy Violáról, és az általa festett selymekről szól. Ennél színesebb és érdeklődőbb kézműves áll mögötte  aki szeret megtanulni számára új technikákat. És szeret a tanultak megfelelő kombinálásával létrehozni még újabbakat. 

Ezért hasonlít a Viola Silk mint "cégnév" Al Palacsintavárához, amit soha nem mutattak a Szívek szállodájában, de ennek ellenére sokat hallhattunk róla. Al mindig olyan kaját csinált, amihez kedve volt. Folyton újat próbált ki és sokat kísérletezett. Mindenfélét készített. Nem korlátozta magát egyedül palacsintákra.

Nálam is ez a helyzet. Együtt érzek Al-lal! Imádom a selymet! A kedvenc anyagom! Ezért a név. Így olyan, mintha hozzá mentem volna feleségül. Persze az kissé beteg dolog lenne, de azt a tényt remélem sugallja, mennyire elköteleztem magam a selyemfestés mellett. Egy életre (akár kettőre is).

15 éves koromban ragadtam először úgy ecsetet, hogy azt utána tiszta, hófehér selyemkendőhöz érintettem. A  szombathelyi Művészeti szakközépiskolában próbáltam ki először. 7 évvel ezelőtt volt! Körülbelül ilyenkor. Valamikor Decemberben. Azért írom le ilyen részletesen, mert vannak pillanatok az ember életében, amik meghatározzák a későbbi sorsát. Befolyásolják a döntéseit. Az enyém, ezen a téren akkor és ott dőlt el. Csak még nem tudtam. Nem is kellett tudnom! Most már, több száz selyem megfestése után, viszont kezdem gyanítani, hogy ez már így marad...

Mostanra saját technikám van. A változtatásokat a festett selyem puhaságának megőrzésének érdekében ötöltem ki. De nagyon sok ötlet vár még megvalósításra, a selymen innen és azon is túl. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése