Az embernek vannak izgalmas öltözködési korszakai. Ezeket befolyásolja az életkora, benső világának milyensége, meg Freud tudja még mennyi minden!
Annyit biztosan tudok magamról, hogy soha nem riadtam vissza a színektől. Ez a tulajdonságom kamasz koromban volt a tetőpontján, amikor a művészeti szakközépbe jártam, ahol mindenkinek nagyon eltérő, egyéni stílusa volt. Mentségemre szóljon, hogy akkor erősen hatott rám a környezet. Olyannyira, hogy egyik nap, amikor a buszmegálló és az otthonom közti távot tettem meg, egy szörnyen neveletlen és rendkívül veszedelmes véreb (vagyis egy tacskó) dühödten ugatva követett, majdnem hazáig. Na azt a bordó alapon tarka mintás nadrágot, amibe oldalt répa piros anyag volt beledolgozva (torreádorok megirigyelték volna az árnyalatot) soha többet nem vettem fel. Bár a Művészetiben rendjén volt, de a világ minden egyéb pontján erős szemkáprázást, szédülést és vad érzelmeket váltott volna (és váltott is) ki.
Jelenlegi stílusom úgy tudod jól elképzelni, ha gyököt vonsz kétszer a fenti történetből. Ugyanis idővel rájöttem, ha a suliban mindenki ki akar tűnni azzal, hogy furcsán néz ki, akkor az a leg feltűnőbb, aki ehhez képest „normálisan” öltözködik. Így egyszerűsödött le a stílusom, de továbbra is előnyben vannak nálam, az elegánsan extrém szabású, színes ruhák. Bár több lenne belőlük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése