Ebben a történetben szerepel egy döbbent szemlélő, egy fiába örökké szerelmes Anya, és hősünk, aki éppen készül menni elfele és valószínűleg rendkívüli késésben van, de szokásához híven majd szét veti az energia. Ennek (meg az elbűvölő jellemének) is köszönhető, hogy gondolkodás és cenzúra nélkül kimondja ami éppen eszébe jut.
Amikor a szobámban lévő banánfa termőre fordult, csináltam a facebook-on egy listát, amiben mindazok szerepeltek, akiket úgy gondoltam érdekelhetnek ezek a képsorok, hiszen nem mindennapi eset, ha egy keleti fekvésű kis szobában egy csupán vízzel táplált plafonig érő "törpe banán" márkájú növényke ilyesmit produkál. Szóval a "Banán figyelők" kis csapata velem együtt élhette át ezt a hétköznapi csodát.
Édesanyám éppen a konyhában sürgött- forgott és az érlelődő banánkákról beszélgettünk, míg a bátyám a lakásban le-föl rohangászott hosszú léptekkel. Az Anyai génekben alaposan bekódolt örök szerelem fékevesztett optimizmusában indokolatlan hangerővel a következő mondat hangzott el a konyhában:
-Viola! A Bencét is tedd be banán figyelőnek!- ekkor a Bátyó elhaladt mellettünk és hadarva, mély hangján közölte:
-Szarok a banánra!
- Hogy beszélsz fiam! Nem szégyenled magad?! Egy hét szobafogság!- mondta volna minden normális, tekintély- elvű szülő, csakhogy az enyém szerencsére nem ilyen, ezért a valódi válasz ez volt:
-Tök jó, mert AZ még trágyázza is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése