Hamar rájöttem, hogy az ilyesmit ki kell majd írnom magamból hogy magamnak, és esetleg másoknak is segítsek feldolgozni a várandós vizsgálatok sorának kalandját, hiszen nők milliói élik ezt át... ezeket nem szánom szomorú írásoknak, inkább olyan vagyok, aki képviseli a várandós oldal gondolatmenetét.
Miután megvolt a baba megállapítása, nem túl sietve odaértünk a védőnőhöz, de a kalandosabbik fele nem itt volt, hiszen az igazi, nagyon átlagos egészségügyi ellátás gépezetébe csak ezután kezdtem fokozatosan belegabalyodni.
Tudni kell, hogy Szombathelyen éltem, de párommal Sárváron költöztem össze, így ott lett egy kedves nagyon fáradt körzeti orvosom. Kaptam időpontot, bementem a váróba, ahol már 5-en ültek és az iskolában tanult bárány-beletörődéssel leültem a hideg párnátlan székre olvasni. Hamar el is határoztam, hogy legközelebb párnát is hozok a seggem alá, mert ez amolyan egészségügyi szék volt, ami az istennek sem akart felmelegedni...
Az egyik nő nem bírta tovább, felpattant, odaszaladt az ajtóhoz és mindenkivel közötle:
-Én csak receptért jöttem!
Mire két másik felugrott:
-Én is!
Odatolultak az ajtóhoz így az alig menni tudó öreg bácsi és néni (nem tudni melyik volt a "beteg") alig tudtak kijönni a rendelőből. A 3-ból két fürge receptes be is ugrott a rendelőbe, majd kijövet diadalittasan be is szóltak a kint maradt harmadiknak, hogy mért nem követte a példájukat, majd távoztak. Amaz meg nindzsákat megszégyenítő halk gyorsasággal besurrant az ajtón...
Valaki kiszólt a rendelőből, hogy a várandós jöjjön be.
Az orvosom tájékoztatott, hogy nem szabad beülni ilyenkor a betegek közé, mert a várandósnak előnye van, szólni kell hogy itt van és hamar bemehet. Ez nagyon szépen hangzott, úgyhogy rögvest elképzeltem, hogy festene ez a gyakorlatban és visszajátszottam magamban a váróban látottakat:
-Én csak receptért jöttem!
-Én is!
-Én is!
Ekkor mindhármuk között fürgén elszlalomoznék egészen a rendelőajtóig (ami nem túl praktikusan kifelé nyílik), kidüllesztett mellekkel és csípőre-tett kézzel megállnék előttük szupermen-pózban és fölényes vigyorral közölném én meg terhes vagyok! (HA-HA!)
Így vártuk volna mind meg az ajtónyitást...
Van valami a várandósságban. Ha nem járt azelőtt az ember gyakran rendelőben, ráadásul várandós is, akkor érzékenyen érinti a közutálat aminek a várakozók körében örvendhet.
Épp elég volt előjönni a rendelőből úgy, hogy kettőről 15-re nőtt a várakozók száma (EKG, vérnyomásmérés, papírmunka) mire én előmasíroztam a magam egészséges ábrázatával, és elviselni a rosszalló tekinteteket.
Aztán a vérvétel kalandjai után kezdtem úgy tekinteni erre a hercehurcára, mint egy kiképzésre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése