Kalandjaim az egészségügyben 2

Várandós vérvétel.

Kedves háziorvosom adott nekem 3 papírt, hogy ezzel menjek el a sárvári sztk-ba vérvételre, álljak hosszan sorba egy ablaknál és ott is közöljem hogy és várandós vagyok, hogy a tülekedő néptömeg előtt bejussak.

Elképzeltem, hogyan verekszem meg valamelyik első helyezésért a néma lelki tusában a többi nem várandóssal a gyűlölet körének közepén, mert abban valahogy biztos voltam, hogy ők (többiek) többen lesznek,  mint a várandósok és ijedtemben eszembe jutott egy kismamatársam beszámolója, amiből kiderül, hogy Szombathelyen a várandós vérvétel külön van és nincsenek is olyan sokan. Rá is kérdeztem, hogy Szombathelyre mehetek? Mondták hogy persze.

Meg kinek van kedve boldog boldogtalannak elújságolni hogy várandós??? Főleg úgy, hogy tudja, nem fognak neki szívből jövő szeretettel mind gratulálni...

Uccu neki, Szhelyen aludtam az ősöknél, előtte együtt megnéztük a Mamma miát is, szóval remek este volt..majd drága Jóanyám, aki nem győzi hangsúlyozni h ő már Mama elvisz az SZhelyi sztékába.

A váróban egy ajtó büszkén hirdette, hogy WC várandósok részére. Gondoltam ez valami elit helység lesz, Anya kérdezte is, hogy vajon ő is használhatja-e, mondtam NEM, tuti van benne egy lézer, ami beszkenneli h van e magzatod, és ha nincs, akkor a WC kivet magából úgy, mint Harryt és Ront vetette ki magából a repülő autó a furiafüzes kalandjuk után!

Majd büszkén és kiváltságosan be is mentem a heilységbe... olyan gettó hangulatom lett, néztem milyen vandálok ezek a kismamák, leverik a tartálykörül a vakolatot, ellopják a WC-papírt és a szappant, és a kagylót is olyan állapotban hagyják ott, hogy ejnye. Persze későn jössz rá, hogy nincs nálad zsepi, se szappan. Legközelebb lesz! De most nincs...

Miután sorra kerültem, és odaadtam a papírokat a mogorva nőnek az rögvest meg is indította kis lelkem püfölését:

-Maga mér' Szombathelyre jött???
- Mert a szüleim itt laknak és meg tudtam oldani, meg mert itt jobb... stb.
- De így nem tudom hova küldik majd az eredményeket! Mert Szombathelyen kiküldik a körzeten számítógépen, levélben (meg galambpostán)...-  mittomén mondott valami bonyolultat, durcásat és hosszút arról, hogy miképpen.
-De megkérdeztem és azt mondták lehet- mire Amaz valamit körmölt az előtte lévő kockás füzetbe morcosan.

Kikérdeztem a papírok időbeli mozgásáról, és arra jutottam, hogy két hét múlva el kell mennem a háziorvoshoz, megszerezni az eredményt, hogy elvihessem a védőnőnek. Erről sem tájékoztatott magától senki.

Továbbá közöltem vele:
-Nem járok folyton ide, nem tudom hogy mennek ezek a dolgok és az iskolában sem tanítják- pedig kéne, többre mennék vele, mint a sinus-cosinus-al...(mindeközben teljesen elbizonytalanított persze, hiszen ki akarna duplázni vérvételből, ha ezek elkeverik a papírt?)

A nő kelletlenül nézte az egyik sűrűn betűzött félbevágott papírt amit az orvosom kiállított és közölte, hogy ilyet még sosem látott! Továbbá azt sem látja, hogy mi van beixelve és mi nincsen! Ezen a ponton elábrándozhatunk azon, hogy a lottózóknak miért jut olyan ixbeolvasó gép és az EÜ-söknek miért nem?

Csaknem akart nekem-állni ez a nő, úgyhogy kiállítottam elé a D-vitaminos dobozomat, rajta a nevemmel, benne a hugyommal (gondoltam halkan TÁDÁM!)

-Ezt így nem tudom elfogadni- mondta, majd elővett egy kémcsövet- töltse át ebbe.

Ez egy csöppnyit volt csak megalázó, de addigra már el voltam bizonytalanítva és mindennek tetejébe ez, de azért sem hagytam h megríkasson, pedig már a határán táncoltam.

-Hol lehet ilyet szerezni? - azért is kérdeztem, mert a védőnő is mondta, h havonta mindig vigyek hugyot, gondoltam akkor ebből is bevásárolnék...

-Ezt az orvosnak kellett volna adnia, amikor beixelte h kell vizeletminta.

Ezen a ponton láttam, hogy vissza kellett fognia magát, nehogy megsajnáljon, mert egyre nehezebb volt engem hibáztatni...

Én már kezdtem úgy érezni magam, mint aki egy másik bolygóról jött és odautálkodott egy rossz rendelőbe... vajon bocsánatot kérjek-e azért, hogy csak egy fejem van és két karom, mint Süsünek? Sárvár mégsem Békéscsaba...

Amikor levette a vért és megint rosszat csináltam, mert becsuktam szorosan a szemem...

-Nem szabad becsukni a szemet, mert attól rosszul lesz a kismama!
-Mért?-kérdeztem, még mindig szorítva, miközben ő dolgozott rajtam.
-Mert akkor tudatilag hergeli magát, félre kell nézni.
-Ezt sem írják a szakkönyvek!
-Erről tényleg nem írnak...

Hát, gondoltam, ha eddig nem lettem rosszul ettől a nőtől és a jéghidegre szellőztetett rendelőtől akkor már nem is fogok, különben is a másik kezemben ott volt egy zacskó szőlőcukor, amit rögvest el is kezdtem fogyasztani amint végeztünk.

Megdicsértem a nőt, h nem is fájt. Látszott, hogy minden nap ezt csinálja. Arról nem szóltam neki, hogya  kismamák szivatásában is ugyanilyen rutinos...

Mire kijöttem tele volt a váró... füleltek is, hogy mi tartott ennyi ideig?

Persze célba ért a papír! Miért ne ért volna? Számítógép mindenhol van...

Kalandjaim az egészségyügben 1

Hamar rájöttem, hogy az ilyesmit ki kell majd írnom magamból hogy magamnak, és esetleg másoknak is segítsek feldolgozni a várandós vizsgálatok sorának kalandját, hiszen nők milliói élik ezt át... ezeket nem szánom szomorú írásoknak, inkább olyan vagyok, aki képviseli a várandós oldal gondolatmenetét.

Miután megvolt a baba megállapítása, nem túl sietve odaértünk a védőnőhöz, de a kalandosabbik fele nem itt volt, hiszen az igazi, nagyon átlagos egészségügyi ellátás gépezetébe csak ezután kezdtem fokozatosan belegabalyodni.

Tudni kell, hogy Szombathelyen éltem, de párommal Sárváron költöztem össze, így ott lett egy kedves nagyon fáradt körzeti orvosom. Kaptam időpontot, bementem a váróba, ahol már 5-en ültek és az iskolában tanult bárány-beletörődéssel leültem a hideg párnátlan székre olvasni. Hamar el is határoztam, hogy legközelebb párnát is hozok a seggem alá, mert ez amolyan egészségügyi szék volt, ami az istennek sem akart felmelegedni...

Az egyik nő nem bírta tovább, felpattant, odaszaladt az ajtóhoz és mindenkivel közötle:

-Én csak receptért jöttem!
Mire két másik felugrott:
-Én is!

Odatolultak az ajtóhoz így az alig menni tudó öreg bácsi és néni (nem tudni melyik volt a "beteg") alig tudtak kijönni a rendelőből. A 3-ból két fürge receptes be is ugrott a rendelőbe, majd kijövet diadalittasan be is szóltak a kint maradt harmadiknak, hogy mért nem követte a példájukat, majd távoztak. Amaz meg nindzsákat megszégyenítő halk gyorsasággal besurrant az ajtón...

Valaki kiszólt a rendelőből, hogy a várandós jöjjön be.

Az orvosom tájékoztatott, hogy nem szabad beülni ilyenkor a betegek közé, mert a várandósnak előnye van, szólni kell hogy itt van és hamar bemehet. Ez nagyon szépen hangzott, úgyhogy rögvest elképzeltem, hogy festene ez a gyakorlatban és visszajátszottam magamban a váróban látottakat:

-Én csak receptért jöttem!
-Én is!
-Én is!

Ekkor mindhármuk között fürgén elszlalomoznék egészen a rendelőajtóig (ami nem túl praktikusan kifelé nyílik), kidüllesztett mellekkel és csípőre-tett kézzel megállnék előttük szupermen-pózban és fölényes vigyorral közölném én meg terhes vagyok! (HA-HA!)

Így vártuk volna mind meg az ajtónyitást...

Van valami a várandósságban. Ha nem járt azelőtt az ember gyakran rendelőben, ráadásul várandós is, akkor érzékenyen érinti a közutálat aminek a várakozók körében örvendhet.

Épp elég volt előjönni a rendelőből úgy, hogy kettőről 15-re nőtt a várakozók száma (EKG, vérnyomásmérés, papírmunka) mire én előmasíroztam a magam egészséges ábrázatával, és elviselni a rosszalló tekinteteket.

Aztán a vérvétel kalandjai után kezdtem úgy tekinteni erre a hercehurcára, mint egy kiképzésre...