Én azt tapasztalom, hogy a Létezés ennél sokkal kreatívabb és nagylelkűbb, és nem vár a probléma kialakulására, betokosodására, hogy a páciens kötelező jelleggel szenvedjen és várnia kelljen a megoldásra kiszolgáltatottan, mint egy éhes vendégnek az ételre egy túl sok látogatóval megtömött étteremben. A megoldás, az információ, az eszköz mindig megmutatja magát a megoldandó feladat felbukkanása előtt. Ráadásul a legelérhetőbb módon, nagyon kevés, amolyan minimális, jóleső erőfeszítés kell csak hozzá, hogy éljünk vele.
Mindenki nézett már szembe olyan akadályokkal az életében, ami látszólag egy áthatolhatatlan száz-méter magasnak látszó betonfalként magasodott előtte reménytelenül. Nekifeszült egyszer, majd még ki tudja hányszor, de azok az eszközök, amik a többségnél működtek nála valahogy nem. A kommersz, ismert megoldások becsődöltek és amikor tanácstalanul állt megfáradtan, egyszer csak talált a zsebében egy kulcsot, ami már régóta vele volt, de megfeledkezett róla, mert nem volt ajtó, amit nyisson, se fal, amin át akart volna jutni. Olyan volt, mint egy ismeretlen puzzle sehova sem illő darabja akkor amikor rá talált, mégis minden ok nélkül megőrizte...még arra sem gondolt, hogy jó lesz-e majd valamire vagy sem. Csak saját maga számára is észrevétlenül, egy óvatlan pillanatban a keze önállóan mozdult és eltette.
Szóval amikor az emberünk befejezte a díszes kulcs nézegetését, amit talált, felnéz és hirtelen észreveszi azon a bizonyos falon az ajtót és próba szerencse a zárba illeszti a kulcsot, mire az a legnagyobb természetességgel elfordul és könnyedén biztosítja az átjárást a túloldalra.
Tehát bővíteném az önsegítő könyvek igazságát azzal, hogy ha van olyan feladatod az életben, amin eddig sehogy sem tudtál túllépni, először lazíts és tudd, hogy a Létezés soha nem állít eléd olyan akadályt amit akkor és ott nem lenne erőd megoldani... kutass egy kicsit a múltban. Az egyszerű, és mindig új, addig kipróbálatlan megoldás már ott van. Elhangzott már, talán többször is eléd lépett, de te nem biztos, hogy eddig éltél vele, mert túl új volt, vagy túl szépnek és könnyű ösvénynek tűnt ahhoz, hogy gyanakvás nélkül rálépj. Az Élet nagyon színes és kedvesen igyekszik megmutatni sokoldalúságát Neked. Azért mutat mindig új megoldásokat, (és nem hagyja, hogy a régi eszközökkel élj) mert rajtad keresztül tudja megélni saját sokféleségét.
Nézz körül! Hallottad már a természet hajnali hangjait? Mekkora ünneplés! Mekkora extázis! A madarak közös hajnali éneklése, a fák virágzása, az eső kopogása, mind harmóniában, szeretetben és elfogadásban alkot egy közös szimfóniát, hozzáadva saját lényét a Mindenséghez. Ne félj megosztani mindazt, ami vagy, és szétszórni a kincseid azok között, akik merik elfogadni tőled. Ezt az utat próbáltad már? Ha nem, kísérletezz vele bátran! Meg fogsz lepődni, hogy mit hoz ez a hozzáállás. Emlékezz! Ahhoz, hogy az életed változzon, először Neked kell változnod.
Ne feledd:
-Aki él, bátran él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése