Bátyám... 3

Mivel a nappali nagy fekete asztalán dolgozom általában, ezért az nem éppen az a hely, ahol mindig egy gyönyörű fehér abroszon a vázában friss rózsacsokor áll (bár előbbire meglenne a lehetőség), hanem inkább olyasmi, amin mondjuk úgy, művészi rendetlenség van.

Anyának szülinapja volt, és miután már mind megajándékoztuk és a bátyó is arra járt hogy ezt tegye, megkérdezte:

-Anya! Többiektől mit kaptál?
-Ott van az asztalon...
- EZT a K.....NAGY KUPIT AMIT A VIOLA CSINÁLT???

Külön állatfajta

Jó pár éve már, hogy először önként vállaltam a "fellépést" az emberek előtt. Hogy miként? Élőben megtekinthették (3D-ben, ha úgy tetszik) hogy hogyan kell selymet festeni. Idővel óhatatlanul eljön számomra az a pillanat, amikor kívülről tekintek egy ismétlődő szituációra. A sok év és a sok egyforma és különös kérdés után amit közben feltettek nekem, csak egyvalamire tudtam gondolni. Olyan, mintha az állatkert számomra szokatlan nézőpontjából figyelnék. Vagyis inkább emberkert ez. De nem panaszként írom ezt. Mindig érdekes élmény volt. Örökké változó. Már vagy másfél éve feszített az a poén, amit a 2012-es Nádasdy Fesztiválon a fenti gondolat kapcsán elsütöttem:

A feliratom nagy sikert aratott! Ezt a gondolatot tovább szeretném vinni, ezért megalkottam egy az állatkerthez hasonlatos irományt, mely a "Vadon élő selyemfestőkről" szól:

"Leggyakoribb előfordulási helyük kis városokban, elvegyülve a becsületesen dolgozó emberek között és néha a profi vásározók közelében. Általában négy fal közt érzik jól magukat, nem szeretnek túrázni, és a szabadban való festés sem túlzottan való nekik, de éppen ezért felnéznek az impresszionistákra, akik elszántan, küzdve az elemekkel, mindig kint alkottak. 

Fejszőrzetük általában hosszú, mellső végtagjaik NEM végződnek műanyagokban, viszont a bőrük itt-ott a festék révén különböző színekben pompázik, mely nem segíti a társadalomban való szolid elvegyülést. Főleg akkor nem, ha busszal kívánnak utazni és mohazöld kézzel kénytelenek a bérletüket felmutatni.

A régebbi korokban csak idős selyemfestők voltak. Olybá tűnhetett, hogy eleve öregen születnek, de a 21. század egyik csodájaként megjelentek egészen fiatal példányok is. Ezen személyek mindegyikénél a DNS-ben " fanatikus festői" géneket mutattak ki, melyre jellemző a szivárvány tiszta színeinek szeretete. 

Kedvenc ételeik között szerepel a palacsinta, túrógombóc, bundás husi (krumplival és kovászos uborkával)... és a FÉNY. Pontosabban a természetes napfény, nem az a folyékony másik!Tiszta, szűrt csapvizet isznak, általában 24-26 Celsius fokon érzik jól magukat. 

Békés, türelmes emberfajta ez. De attól még nem érdemes packázni velük!

Ja! És szívesen pózolnak héjasassal, amikor csak tehetik, ahogy azt az alábbi példa is mutatja.

Remélem sikerült széles körű tájékoztatást nyújtanom erről az emberfajtáról!
Nem harap..."