Már másfél hónapja élünk együtt vidáman az Emberemmel egy sárvári lakásban. Mégis, tegnap este amikor kijöttem a fürdőből fennhangon rácsodálkoztam az egyik folyosólámpára:
-Jéé! Ez meg itt van?....és ez a kapcsolója...-mondtam és tétován megnyomtam egy szintén újonnan felfedezett kapcsolót, mire a fény kialudt.Mire az én Drágám kiszólt a hálóból:
-Mi van? Te nem itt élsz?
-Nem- utánamentem és csodálkozva néztem rá-Miért? Te ki vagy?
Bosszúsan felnéz miközben ágyaz:
-A Vendéglátód vagyok!
-Ó! Láttál már vendéget??
Kimegy:
-Igen!
Utánakiáltom:
-Én meg MÉDIUM vagyok!
Rögtön megjelenik a feje a hálóajtóban, rajta kaján vigyor:
-Te nem médium vagy, hanem HARD!- majd megérezve mondata súlyát elszalad... Jól teszi mert én egy kispárnát ragadva utánairamodok, de ő nyer és fürgén befut a WC-be. Nem baj, gondoltam, találkozunk még...
Megvártam, míg kényelembe-helyezi magát mellettem hanyatt fekve az ágyban, miközben a mellkasomon feltűnésmentesen és odaillőn pihentetem a kispárnát. Cseppentsem méregetett gyanakodva hidd el! (mármint Ő, nem a kispárna!)
Majd finom határozottsággal a párnát az arcába helyezem, mert még mindig zsongott bennem a felháborodás és a röhögés a felszín alatt, mire ő leveszi a párnát és összeráncolt szemöldökkel megnézi:
-Ezt is ki kéne már mosni-mondta bosszantó higgadtsággal- mire én elveszem tőle, majd megismétlem az előző mozdulatot és visszahelyezem a párnát a Kedvesem arcára. Ekkor végre dühösen rám-néz:
-Ezt most miért?!
-Biztos hogy ki kell mosni?
Ma reggel, amikor a mérlegen töltögeti a zabkásához a zabot ami általában 50g kell legyen felkiált:
-Hű! De szeretem magam!- Mire én:
-Miért? 60 lett?
Csodálkozva néz rám:
-Igen! Pont 60! Honnan tudtad??
-Médium vagyok...
Bujkáló mosollyal halkan közli:
-Nem vagy médium, már megbeszéltük...
