A gátlások, félelmek és elfojtások olyanok, mint a kövek a zsebben.Az ember egy tó sötét fenekén ül teli zsebekkel, látja a fényt; de mivel úgy megszokta már a környezetét, maradna még, de menne is már.
Aztán arra gondol, hogy úgy felemelheti magát, ha kidobja a köveket. Van, aki ilyenkor két kézzel szórni is kezdi és örvend, hogy az elmélete a gyakorlatban is jól működik. De van olyan is, aki ragaszkodik a súlyokhoz és kételkedik a felemelkedés értelmében, vagy egy jobb világ létezésében. Ö zavarodottan nézi, mit csinálnak mások, és rémülten látja, hogy tűnnek el a szeme előle ez előbb említett "őrültek". Gondolja is, hogy jobb ha nem kockáztat.
Az Út ugyanaz. A Cél egy. Aki bátor, az idővel előbukkan a felszínen, és amikor a sugárzó napsütésben körülnéz, egy másik világ partjait pillantja meg, ami hasonlít ugyan a lentihez, de lényegében mégis inkább az ellentéte annak, mert szikrázóbb, színesebb és sokkal vidámabb. Ezért még erősebben hívja magához őt, aki elengedi az utolsó súlyt és ezzel elhagyja a múltját. Az új világból visszanézve látja csupán, hogy zárt akvárium volt, a Valóság gyatra mása csupán, ahol eddig élt és már azt is tudja, hogy soha nem fog visszatérni oda.
-Nem kár érte- gondolja. Majd kíváncsian, izgatottan és reménytelien nekiindul, hogy jobban megismerje ezt a varázslatos, új Világot.
